Colette másfél évvel ezelőtt hatvan asszony és lány közreműködésével megálmodott egy Barátság Takarót, ami végül meg is született, s az ő műhelyében várta sorsa beteljesülését. Boldizsár Ildikó őszinte lelkesedéssel és meghatottsággal fogadta a hírt arról, hogy a kézművesek a Barátság Takarót a Meseterápiás Központnak szeretnék ajándékozni.
Egy tél végi, napsütéses szombaton érkezett a kis küldöttség Paloznakra, hogy átadja az adományt. A központ csak előre megbeszélt, illetve ilyen ritka alkalmakkor látogatható, hiszen nem turistacsalogatónak, látványosságnak találták ki. De most természetesen Boldizsár Ildikó kivételt tett a kézművesekkel. Nagyon különleges, megrendítő élményben lehetett része azoknak, akik végül vállalkoztak az útra. A meseterapeuta friss süteménnyel, gőzölgő kávéval várt minket, de mindenkit jobban érdekelt a ház, a történet, hogy hogyan jött létre ez a csoda a Balaton partján. Ildikó vezetésével bejártuk a még szinte üres termeket, ahol minden, ami már a helyen van, biztos ízlésről árulkodik, és arról, hogy akik készítették, azok mind belefestették, -faragták, -hímezték azt a szívbéli kívánságukat, hogy azok a nehéz sorsú gyermekek, családok, akik felüdülést, életre szóló, útravaló meséket, szeretet, törődést kapnak majd itt, mind egy teljesebb élet reménységét vihessék magukkal.
A séta fénypontja mindannyiónk számára a január elsején megnyílt madárház volt, ahol csatlakozott hozzánk Madár, aki ornitológus, így természetesen mindent tud a szárnyas lakókról. Időközben azonban az is kiderült, hogy az emberekről és a mesékről is majdnem mindent tud. Nagy szeretettel, rajongással beszélt kis barátairól, akik közel százan, főleg trópusi madárfajok képviselői, benépesítik a röpdét. Itt olyasmire lenne nagy szükség, amit nem tudnak ügyes asszonyok megvarrni, megkötni: lehetőleg méretes zöldnövényekre, amelyek páradús, trópusi klímát biztosítanának az itt élő madárseregnek. Ha valakinek kinőtte a nappaliját egy pálma, vagy egyéb ok miatt meg kell válnia mértes növényeitől, értesítse Madárt a meseházban, ő érte megy... Az itt töltött egy órában megfigyelhettük a madarak hétköznapi életét: ettek, ittak, fészket építettek, fiókákat neveltek, udvaroltak, szerelmeskedtek, szomszédoltak és néha még velünk is szóba álltak. Ők apró tanítómesterek lesznek a gyermekek számára, hiszen nagyon sokat tanulhatnánk mi, emberek a madaraktól: a kapcsolódást, identitást, csodálatra méltó tájékozódási, együttműködési képességüket. Az délután estébe hajlott, amikor végül letelepedtünk, körbeültük a nagy asztalt, és jóízűt beszélgettünk még mindenféléről, ami a mesét szerető és varró, alkotó asszonyok friss barátságában fontosnak mutatkozott. Abban a megtiszteltetésben is részünk lehetett, hogy Madár meghatározott minket: ezüstcsőrű pintyként megtalálhatnánk a helyünket a madarak társadalmában. Ezek a pintyek igazán szorgosak, híresek kiváló együttműködési képességükről.
Felmerül a kérdés: lesz-e folytatás? Igen, hamarosan napvilágot lát az új felhívás: szükség van, lesz mesetarisznyákra, hogy minden ideérkező gyermek az itt töltött 10 nap alatt abba gyűjthesse a kincseket, amiket talál, kap: madártollakat, kavicsokat, virágszirmokat, rajzokat... Aki szeretne csatlakozni a szívvel, lélekkel alkotó adományozókhoz, vagy alapanyaggal, ötletekkel szeretne hozzájárulni a vállalkozás sikeréhez, kísérje figyelemmel Colette és a Kör-Kötő-Kör blogjait, hogy ne maradjon le a születő csodáról.
Köszönjük Ildikónak, hogy szeretettel fogadott bennünket, és talán kicsit jobb emberré lehettünk, nem utolsósorban a mesék változtatásra késztető ereje miatt, és az ő élettörténete is erre biztat mindenkit, aki megismerheti. Zárásként álljanak itt a köszönő levél sorai, amely ezúttal a hatvan foltvarró asszonynak szólt:
„A Meseterápia Alapítvány
nevében szeretném megköszönni a
BARÁTSÁG TAKARÓT
azoknak a lányoknak, asszonyoknak, akik szeretetüket, vidámságukat és életerejüket dolgozták bele a közös munkába, útravalóval látva el a hozzánk érkező gyerekeket. A takaró szimbólum lesz a Meseközpontban: alá fog férni valamennyit felnőtt és gyermek!
Boldizsár Ildikó
Paloznak, 2011. február 19."
Az Óperenciás Ház, téli naplementében fürödve
Ez az írásom a Meseutcában jelent meg. Kukkantsatok be oda is:
